Giret Fruzsi – Cseppke.hu

“(Ez a világ) nem hiszi el, hogy leveskavargatás vagy porszívózás, uram bocsá pelenkázás közben is születhetnek világmegváltó ötletek, mint ahogy azt sem, hogy egy anya is képes tíz-tizenkét-tizenhat órát dolgozni, csak annyi különbséggel, hogy közben ellátja a családját is.”

Menekülés a boldogságba

Arra a kérdésre, hogy miért vállalkoztam és miért pont anyaként, sokféle válasz létezik. És bármennyire szeretném, ezeket a válaszokat nem tudom priorizálni.

Hiszen melyik fontosabb?

Hogy legyen miből megélnünk nekem és a gyermekeimnek, vagy az, hogy szabadon rendelkezzem a családomra fordítható idővel? Hisz anyaként az egyik fő szempont az életemben, hogy ha szüksége van rám a nagylányomnak vagy a kisfiamnak, mellettük tudjak lenni. Méghozzá úgy, hogy mindez nem veszélyezteti a megélhetésünket.

Netán az a fontosabb, hogy amit csinálok, azt végre élvezzem is, és szeressem belevetni magam nap mint nap? Vagy az, hogy ne mások értékrendje, csakis az enyém és a számomra mérvadó emberek véleménye nyomja rá a bélyegét arra, amit létrehozok?

Ennél fontosabb, vagy kevésbé lényeges, hogy mindaz az energia, amit a munkába fektetek, ne egy idegennek kamatozzon, hanem nekünk, akiké a vállalkozás? És hogy ne csak termeljünk, de segítsünk is másokon? Olyan szülőkön, anyukákon és apukákon, akik jelenleg ugyanazzal a jeges rémülettel szembesülnek egy-egy problémával, mint mi, még mielőtt kitaláltuk a terméket, ami megoldást nyújt rá?

moments365_giretfruzsi_webApropó, emberi tényező… Vajon nem az a legeslegfontosabb, hogy akivel együtt alkotunk, létrehozunk céget, márkát, terméket, mesét, bármit, azt minden szempontból elfogadjam, sőt mi tőbb, szeressem? Elsődleges szempont, hogy tiszteljem szakemberként és legyen egy halálig tartó bérelt helye a szívemben jóbarátként? Legyen olyan, akivel annyit álmodoztunk már, hogy jobban megy a teremtés is? És akivel oda-vissza belefér, hogy elküldjük egymást a fenébe, hisz a köztünk évtizedek során kialakult “szeretetgumi” úgyis összeránt újra és újra?

Most, amikor “nyakig” benne vagyok, fogalmam sincs. Nyilván periódusonként, élethelyzetenként változik, hogy miért éri meg saját vállalkozásba fogni.

Ám amikor elindultam, egyetlen okom volt rá: a félelem. És egyetlen célom volt: előre menekülni.

Szakmám szerint reklámszövegíró vagyok. Már jó ideje, amit a fizetésem is tükrözött, mielőtt a baba befigyelt volna a hasamba. De pontosan tudtam, hogy ez a pénz csak addig “jár nekem”, amíg az ötleteim időszerűek, az intellektuális frissességem felveszi a versenyt a huszon- harmincéves ifjú titánokéval, és amíg hajlandó vagyok érte a nappalaim mellett az éjszakáimat is beáldozni.

A reklám világában azonban nem tolerálják a kisbabás/gyerekes anyukákat. Nem szeretik, ha valaki egy telefonhívás miatt, akár egy fontos “míting” közben elejti a ceruzát, és rohan a lázas gyerekéért. Nem éri meg olyas valakit fizetni, aki mondjuk egy kiemelt tender prezentációja előtti napon is négykor felpattan az asztaltól, mert különben nem ér az ötkor záró bölcsibe a kölykéért. Főként, ha ez egy egyedülálló anya, akinek felmenők híján nincs állandó segítsége betegség esetén. Ez a világ az embert szőröstül-bőröstül akarja. Nem hiszi el, hogy leveskavargatás vagy porszívózás, uram bocsá pelenkázás közben is születhetnek világmegváltó ötletek, mint ahogy azt sem, hogy egy anya is képes tíz-tizenkét-tizenhat órát dolgozni, csak annyi különbséggel, hogy közben ellátja a családját is.

moments365_giretfruzsi2_webTudtam előre, hogy ki fognak rúgni. És ahogy a GYES lejárt, épp a napokban így is lett. Csak egy picit tett szomorúvá. Mert titokban, minden realitást félretéve reméltem, hogy ez mégsem olyan “kegyetlen” világ. Pont úgy, mint mindig, amikor a Rómeó és Júlia közben azt remélem, hogy Rómeó ez alkalommal mégsem issza meg a mérget, mert Júlia még időben felébred a kómából, és most az egyszer nem halnak meg a szerelmesek. És ugyanúgy rázott meg, mint minden egyes alkalom, amikor kiderült, hogy nincs másik befejezés. Nem ébredt fel időben. Megitta. Meghaltak. Kirúgtak.

De nem csak a kirúgásomról voltam meggyőződve. Hanem arról is, hogy képes vagyok teremteni. Leginkább lehetőséget magamnak a túlélésre. És amikor mindezt felfogtam, eldöntöttem, hogy előre menekülök. Mert sokkal jobb, még ha félve is, de tenni valamit, mint tétlenül félni. És ahogy belefogtam, valahogy minden támogatott benne. Az egyik legjobb barátom személyében olyan társra találtam, akivel öröm az alkotás. Mert nagyra értékelem a munkáját, ugyanezt érzem felőle magam is, és boldog vagyok, hogy együtt valósíthajuk meg az álmainkat. És végre nemcsak az okoz örömet, ha születik egy jó ötletünk, hanem az is, hogy nem kell a kukában végeznie, mint amikor mások döntöttek a megvalósulásáról. Itt egyedül az a fontos, hogy mi ketten higgyünk abban, amit kitaláltunk, és azután valahogy minden szépen összeáll.

Két éve tanuljuk néha könnyedén, legtöbbször küszködve, hogy milyen ez a “teremtés dolog”. És két év után tisztán látszik már, hogy működik.

Nem, még nem tartunk ott, hogy ülünk a tengerparton, koktélt szürcsölgetünk, és naranccsal dobáljuk a cápákat. Most még ott tartunk, hogy gyakorlatilag megállás nélkül dolgozunk, és minden egyes fillért, amit megkerestünk, visszaforgatunk a vállalkozásba. De napi rendszerességgel jönnek a jelek, hol egy hálálkodó levél, hol egy cuki fotó vagy egy vonzó üzleti ajánlat formájában, hogy amit csinálunk, annak van létjogosultsága. A célunk pedig, a szabad alkotással és örömteli munkával teremtett anyagi függetlenség, amely régebben annyira elérhetetlennek tűnt, mint egy hosszú zarándoklat elején a távoli katedrális, egyre elérhetőbbé válik.

moments365_giretfruzsi3_web
moments365_giretfruzsi4_web

Giret Fruzsi – Cseppke

Web: cseppke.hu

Facebook: www.facebook.com/cseppke.hu

Vállalkozása előtt: reklámszövegíró

Vállalkozó: 2 éve

3 éves kisfiú, és 22 éves nevelt nagylány édesanyja