Céges Karácsonyi Buli Egyedül Dolgozóknak – összefoglaló

Úgy kezdődött, hogy egyszer csak megláttuk a Rosie Made a Thing egyik képeslapját. Alaposan megihletett céges buliminket, az egész bulit erre a gondolatra építettük.

Ahogy a MOMents 2.0-ás életszakaszában minden, úgy a buli is közben, veletek, általatok alakult, szerveződött. Így jött, részben tőletek az ötlet, hogy ha már egy kitalált céget alkotunk magunkból, egyedül dolgozókból, akkor nekünk jár az év végi bónusz is. Mi pedig komolyan vettük ezt az elsőre viccnek szánt gondolatot és rögtön be is jelentettük, hogy a bulin bizony lesz “céges ajándék”.

Ekkor egyik ámulatból a másikba estünk. Hirtelen rengeteg felajánlást kaptunk. A legtöbben maguk jelentkeztek, szinte minden napra jutott egy email, amiben megkeresett minket egy kedves cég vagy vállalkozó, hogy olyan jó ötletnek tartja a bulit, hogy szeretne résztvenni benne egy ajándék felajánlásával. Így az év végi bónusz keretében az összes 60 résztvevőnek adtunk “céges” ajándékot. Alig győztük “beszedni” az ajándékokat és mennyi-mennyi kedves embert ismerhettünk meg ezáltal! Köszönjük nektek Designvonal, Plukkido, Ökoanyu, Budapest Baristas, tunki-tunki, Zazie világa, Eszterkrém, babyberry, KarlaLina, NaturaMia, COLO Skincare, ESKA Műhely, Cucc papírzsákok, Mommy Mia, Ételérzés / Food & Emotion, Jóga.Neked, Crooocus, Noriga szappan, Hacuki Sütibolt, Wonderbox HungaryOkosjáték, Angol Kalauz – Kisgyermekkori angol nyelvi nevelés, Frangipani handmade natural cosmetics, Céltorony Étterem, Forbes MagyarországGyerünk, anyukám!Inspire – Tudatos szokásokLakatos Luca Coach, Byedrink, ViriveeGalgaszappany, Várhegyi Tamás: Első milliód az interneten,  Primus Mineral WaterBiburi DesignI love recyclingBrush up – Smink és arcfestés,  és természetesen örökös és fő támogatónk, a Clusterhaus Budapest!

Természetesen ha már céges a buli, akkor az Év Dolgozója Díjat is ki kellett osztanunk.

Ezt is viccnek szántuk, de valójában emögött már némi komolyság is rejlett. Hiszen milyen sokat tud segíteni a külső visszajelzés! Közel harminc pályázat érkezett. Hogy mi alapján döntöttünk: szívből, úgy, ahogy a pályázók is megírták a történeteiket. A fő szempontunk a pályázat kiírásakor az volt, hogy arra ösztönözzük “dolgozóinkat”, hogy fogalmazzák meg: nekik mit jelent a siker, mik a saját szempontjaik és ez alapján hogyan értékelik az elmúlt évüket.
Az elismerést Sohan Zsuzsi kapta azzal az indoklással, hogy (a létrehozás alatt lévő asszisztensed.com gazdája) az elmúlt évben bátor döntéseket hozott szakmailag és magánéletében. „Úgy gondoltuk, hogy ő most éppen olyan életszakaszban van, amelyben a legtöbbet neki segíthetnek ezzel a „bátorítás-díjjal”, ahogy ő nevezte”.

A buli egyik legfontosabb kimenetele az volt azon túl, hogy egy szuper csapat és egy szuper buli jött össze, hogy megalapítottuk az Egyedül Dolgozók eNyeRTét. Gyorsan ott helyben fel is rajzoltuk a szervezeti ábrát.

dav

A céges bulik és események folytatódnak, kövessétek oldalainkat, iratkozzatok fel a hírlevelünkre, mert már csak napok kérdése és meghirdetjük a következő időpontot és témát.

Annyit már elárulhatunk, hogy a következő esemény is olyan lesz, amiben az egyedül dolgozóknak a mindennapokban garantáltan nincs részük.

A buliról a HR Portál is írt egy szuper cikket, köszönjük nekik!

Végül  pedig a legfontosabb! A buliról készült összefoglaló videót, amit köszönjünk a Citysonder csapatának és a Peter Szvoboda Photography-nak!