24 óra vállalkozó anyaként – Pozsgai Petra

Hajnali 5 óra 27 perc. Domonkos nyüsszög az ágyában. Vekker lehet a fenekében, mert minden nap ugyanebben az időben ébred meg, s jelzi, hogy szüksége van rám. Kimászom az ágyból, a talpamnak jól esik a hűvös járólap. Átbotorkálok a szomszéd szobába, kiveszem KicsiDót az ágyából, s az ölembe veszem. Szopizik. Szeme egy fél pillanat múlva már újra csukva, mélyen, egyenletesen szuszog. Imádom. Közben nekem már jár az agyam. Vár rám ma egy fotózás utómunkája, márkaépítéssel kapcsolatos teendők, s a szokásos napi feladatok és a gyerekekkel való közös időtöltés mellett ovira készülődés, egy délutáni fotózás…ó, és persze, hiszen építkezünk, kell egy-két azzal kapcsolatos telefont is elintéznem. Ezeket végiggondolva én felébredtem, Domonkos pedig már újra békésen szunyókál az ágyában, ha minden jól megy, reggel 8-ig. Közben Peti is felkelt, behajtotta a másik alvó kislegény, Benedek szobájának ajtaját, hogy a készülődés zaja ne zavarja őt se…és akkor van még két és fél óra „szabadidőm”.  

Forróság van hosszú idő óta. Már most 20 fok (a házban pedig 28…de lesz ez még több is…), pedig a nap még csak most kel…. Az utolsókat rúgja a nyár. Belegondolok, hogy Benedek hamarosan indul az oviba. Megszűnnek az álmosan, lassan induló reggeleink, a hosszú összebújások, s a napunk jelentős részében nem hármasban leszünk itthon már. Minden nap próbálom magam erősíteni, de így is, hiába tudom, hogy boldog ovis lesz a kisfiam, fáj az elválás gondolata. Belekortyolok a kávémba, talán attól bátor leszek….de legalább éber.

DITL-01

Bekapcsolom a számítógépet, és nekiülök a legutóbbi fotózás képeit leválogatni. Ez mindig egy roppant nehéz feladat, hiszen a sokszor több száz kép közül kell húszat kiválasztani…húsz olyat, amely visszaadja a lencsevégre kapott család, gyermek történetét. Amiket visszanézve időutazhatunk egyet. Legalább tízszer kell végigpörgetnem a teljes sorozatot, hogy hatvankettőre sikerüljön leszűkítenem a kört…de ez még a jobbik eset! 6:35. Peti elindul dolgozni. A következő 12 órában egyedül leszek a fiúkkal. Átnézem újra a kiválasztott hatvankettő képet, de többet nem tudok még kihúzni…majd talán az utómunka után. Azt hagyom is délutánra, most elkészítem a teám és írom az eszembe ötlő feladatok listáját, majd szép lassan összeszedem magam, mert ha a fiúk felébrednek, ilyen úri huncutságokra nincs idő.

DITL-02

7:41. ”Kuuuukoriiii, Kooootkodaaa….tojásból lesz a csoda….Kutyatáp, malactáp, nyúltáp….”….. „Aaaaanyaaaa…..Aaaaanyaaaa….” Ha eddig nem tudtam volna, kedd van. Be kéne tiltani ezeket az autókat. Mindegy, legalább KicsiDó még alszik. A listaírás félbe marad, sebaj, így is épp elég teendő került már fel a papírra. Benedekkel összebújunk még kicsit az ágyban, megnézzük a különböző járgányokat az ágyneműjén, és megbeszéljük, hogy melyik milyen gyors és hangos, és hogy Apa melyik színű Vespát veszi meg Anyának, és hogy fogja azt majd ő megelőzni a futóbiciklijével. Vagy a traktorjával. A pirossal. Nem. A zölddel. Vagy aaaa… feketével. ÉS egyébként is, milyen jó már az a kamion, aminek a varrás miatt biciklikerék a hátulja. Még egyszer elmegy a zenélős kocsi, ez mindent felülír, Benedek kipattan az ágyból, az álomnak már nyoma sincs a szemében. Erre már Domonkos is felkelt, annyira, hogy az induló szomszéd bácsinak már együtt integetnek….Innentől nincs megállás. Öltöztetés, reggelikészítés, reggelizés, közben Apával Skype-olás, mosdás, fogmosás, mosás, mosogatás, gyümölcsturmixolás, játék, pakolás, tízórai, mindez alatt gyertek vissza, ne szaladj, vigyázz Dóra, vigyázz Magadra, kiboruuuuul….. de milyen szépek ma az ablakon át beszűrődő fények….Benedek épp ott autózik. Hiába a sok dolog, muszáj kattintanom. Ugyanígy nem mehettem el a reggeli tejesbajszú törpe mellett sem, s ha már őróla kattintok, hát Benedek is szeretné látni, hogy is mutat a müzlijét kanalazva a gép kijelzőjén.

DITL-03

DITL-04

DITL-05

DITL-06

DITL-07

A mosógépnek még van pár perce, hogy végezzen. A fiúkat valami bensőséges viszony fűzi a pörgő-forgó masinához, imádják tátott szájjal figyelni a működését. Ki is használom ezt: a hátralevő kis időre beengedem őket a mosógéphez, én pedig telefonálok építkezés ügyben két rövidet. A bankos kérdésemre választ kaptam, a tetőcserép szállítása is meglesz a héten. Mire a mosógép lejár, kisimultan(?) készen állunk arra, hogy az udvarra menjünk teregetni, majd sétálni, a ház rendben. Teregetés közben Benedek azért jelzi, hogy a mosógép előtt töltött pár percben is figyelt rám. Fogja a telefonját, tárcsáz… ”Szia, Csaba, nem zavarlak?…” Szerintem simán lebonyolítaná már ő is a házépítést. Aztán rohannak is az ajtóhoz…menjünk már…

DITL-08

Imádok sétálni a Fiúkkal. Ilyenkor semmi más nem létezik, csak ők. Nézem, ahogy Benedek suhan a biciklivel, és porol, majd visszafordul és már száguld is felém. Figyelem, ahogy Domonkos puha haját viszi a forró nyári szél, s ahogy kis kezeivel integet a távolodó Benedeknek, majd hangos kacajjal üdvözli a visszatérő Tesót. Ahogy dobáljuk a patakba a kavicsot. Kergetjük a lepkéket. Ámuldozunk a csodaszép szitakötők láttán. Újra visszatér az elválás gondolata is, s hirtelen könny szökik a szemembe. Benedek épp visszanéz: „Anya, szomorú vagy?” Nem, csak valami belement a szemembe, Tücsök… „Akkor jó. Mert legyél boldog.” Hát lehetne ez másképp?

A nagy séta után ebéd, játék, majd mese után a ház elcsendesül. Ránézek az órára: 12:41. Ha minden jól megy, kicsivel több, mint két órám van.

Vár rám az utómunka, közben cserélgetem a töltődő akksikat. Mikor már nagyon elfáradt a szemem, akkor keresgélem Benedeknek az interneten az ovikezdéshez szükséges holmikat – rendelni mindent sokkal egyszerűbb… Aztán vissza a képekhez újra. Azt veszem észre, hogy mosolygok közben… remélem, a szülők is fognak, ha meglátják a fotókat. De … óóóó… hát megérkeztek a díszdobozaim tegnap… össze is állítok egyet gyorsan…Sokkal szebben mutat így a kis csomag! Miközben ezzel foglalatoskodom, már készülök lélekben a délutáni fotózásra. Egy újszülötthöz megyek, izgatottan várom, hogy a néhány hetes csöppséget és szüleit megismerhessem. A listámon áthúzom az elvégzett teendőket, s kezdeném összepakolni a fotóstáskát, mikor KicsiDó felsír…sietek, nehogy felébressze Benedeket. Valami megzavarhatta, talán ez a nagy meleg, mert kicsit korábban ébredt, mint szokott. Kiveszem az ágyából, átviszem a hálóba, és lefekszünk. A mellkasomon pihen, addig fészkelődik, míg a kis pofiját egészen az arcomba fúrja. Szempillája simogat, s miközben az ujját szopizza, érzem, hogy nyálas lesz tőle az állam. Leírhatatlan érzés. Becsukom a szemem. Töltődöm én is. Nem tudom, mennyit pihenünk így, de nekem felért egy jó órás alvással. Újult erővel nézek a délután elé.

DITL-09

Egy szempillantás alatt lesz újra élettel teli a ház. Minden munkával kapcsolatos gondolatot félre kell tenni, hogy ezt a két gézengúzt lekövessem, nem csak úgy fél szemmel, hanem teljes szívvel – lélekkel. Autózás, duplózás, vonatozás…természetesen nagy zajjal, hiszen minden járgány hangosan suhan…közben segítenek a főzésben, a tűzhelytől ellépve én is sokat ülök mellettük. Közeleg az 5 óra, indulnom kell.   Peti épp hazaért, a fotózás miatt korábban, hogy tudjon a fiúkra vigyázni, míg távol vagyok. Benedek velem együtt veszi a cipőt, és fogja a fényképezőgépét, hogy elkísér, Domonkos is csimpaszkodik…nehéz elköszönni, de tudom, hogy a legjobb kezekben vannak. Az autóval távolodva akörül járnak a gondolataim, milyen jó is, hogy lehetőségem van otthonról dolgozni. Nem kell a gyerekeket idő előtt a napjuk jelentős részére közösségbe adni. Nem kell azon agyalni, hogy az ovit kezdő Benedek, ha náthás lesz az első nap után, mit is tegyek. Semmit sem kell. Sokkal inkább minden, a családon kívüli élet egy nagy „lehet”, s mindenből annyit vesznek a gyerekek, amennyi nekik jólesik. Ez hatalmas megnyugvással tölt el, félelmeim eltűntek.  Ebben a lelkiállapotban érkezem meg a kis családhoz, ahová nemrég érkezett meg a kisbaba. Ők is nyugodtak, boldogok, a kicsi is kiegyensúlyozott, rövid ébrenlét után gyorsan elaludt…igazán szuperül ment minden. Meghitt pillanatokat, örök emlékeket sikerült dobozba zárni. Hazafelé is még ők járnak a gondolataimban, mindig fantasztikus élmény egy újszülöttfotózás.

Begurulok a faluba az autóval, s Petivel gyorsan egyeztetünk telefonon: még a patakparton sétálnak. Csatlakozom. Kiszállok a kocsiból. Benedek már szalad felém, egy virággal a kezében: „Anya, Anya, ezt neked szedtem!” Domonkos pedig majdnem megeszi az orromat, úgy próbál minél hatalmasabb puszit adni, jelezve boldogságát. Peti is átölel. Ezzel meg is adták a lendületet az estéhez. Még kattintok róluk párat, úgysem sokáig lesznek ilyen fényeink már…

DITL-10

DITL-11

DITL-12

DITL-13

Feltöltődve érünk haza. Kell is az energia, mert mire mindenki megvacsorázik, Benedek és Domonkos lefürdik s mese és éneklés után ágyba kerül, bizony elfáradok. Ott is tudnék maradni Benedek ágyában aludni egy nagyot, mikor az ölébe húzza a fejem, hogy „Anya, Te pihenj itt velem”…. de neki durmolni kell (ami mellettem biztosan nehezebben menne, hiszen olyan érdekes a hajam, a szemem, az orrom, a szám, és annyi kérdésre kell válasz….) és ilyenkor este is ülök a gép elé. Ha nem vagyok megcsúszva a munkával, akkor ilyenkor csak inspirálódok. Kikapcsolok. Olvasok, mások fotóit nézegetem, töltekezem. És visszagondolok a napomra. Amit megint a gyerekekkel tölthettem. Aminek során a szenvedélyemnek hódolhattam. Ami alatt boldog voltam. Ránézek a virágomra.

Boldog vagyok.

       DITL-14

One thought on “24 óra vállalkozó anyaként – Pozsgai Petra

  1. Orsi

    Ez annyira idilli, hihetetlen :)
    Egy egész nap mindenféle veszekedés nézeteltérés nélkül, nyugodt lélekkel, kiegyensúlyozottan. Ha nálatok ilyenek az átlagos napok akkor Respect!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.