24 óra vállalkozó anyaként – Bacsó Flóra

Reggel fél nyolc, Mó felébred. Kilencedjére, végleg. Másfél éve mindig ugyanúgy. Ugrál egy kicsit a hasunkon, a férjemmel, Rolanddal, még nem is fogjuk fel, hogy kezdődik a nap. Amelyikünk előbb megérti, kimegy kávét főzni. A kotyogós szisszen, ahogy rátesszük az azbeszt szűkítőlapra. Mó utánozza a sziszegést. Reggelizünk, maszatolódik a joghurt, elfogy a kávé. Mosogatunk, rendet rakunk, adunk egy kis sonkát a cicának (vigyázok, hogy nehogy Mó egye meg előbb), leszedjük a szárítót. Mó segít. Roland közben munkába indul, én pedig fejben végigpörgetem a teendőket. Holnap Pécsre utazom, egy felnőttoktatási intézmény talált meg ajánlás alapján, és kért fel egy háromnapos konfliktuskezelő tréning megtartására gyógypedagógusok számára. Nagy falat, nagy lehetőség, két hete erre készülök, a nyaralás alatt is minden nap foglalkoztam ezzel. Az előadások anyagai elkészültek, az iskolát már megkerestem, és a beérkezett információk segítségével a résztvevőkre szabtam a képzés anyagát. Ma már csak össze kell pakolnom és kinyomtatnom néhány szerepkártyát az esetszimulációkhoz.

 

Kihúzom a fehérneműs fiókom, kiveszem, amire szükségem van, Mó pedig az összes többi cuccot, és a nyakába akasztja az egyik melltartómat. Hirtelen sírni támad kedvem. Tudom, hogy ezerszer átrágtuk már, mi az egyszerűbb, ha Roland szabadságot vesz ki és velem jönnek, vagy ha itthon hagyom őket. Végül megbeszéltük, hogy kényelmesebb, ha itthon maradnak. Hiszen Roland teljes értékű anyapótlék. Etet, fürdet, pelenkát cserél, játszótérre, boltba mennek, ügyet intéznek együtt. Eljön Lili, a tesóm barátnője, aki óvónőnek tanul, és vigyáz Móra, ha Rolandnak be kell mennie dolgozni. Lili családtag, teljesen érti a gyereket, nem is kell instruálnom, mikor mit csináljon. Nagyon nagy könnyebbség ez, mert a nagyszülők nem Budapesten laknak, bár jönnek, amikor csak idejük engedi, és irtó sokat segítenek. Mó már simán eltölt egy egész napot anyukámmal, ha arról van szó. Szóval jó helye lesz itthon, mégis összeszorul a szívem, ha arra gondolok, két éjszakát távol töltök tőle. Ez lesz az első alkalom. Nem lesz, aki kilencszer felkelt. Talán, ha már Pécsen leszek, és látom, hogy minden rendben megy, örülni is fogok  ennek. Egyelőre próbálom magam a mában tartani és összeszedni a szükséges cuccokat. Ölembe veszem Mót, és elmondom neki, hogy Anya holnap elmegy vonattal dolgozni, ő pedig Apával lesz, együtt játszanak, együtt alszanak, aztán megint együtt játszanak és alszanak, utána pedig hazajövök, és hogy minden rendben lesz. Úgy mondom, hogy már majdnem el is hiszem. Mó figyel, és azt mondja, anya sihu. Nem sírok, csak kicsit könnyes lesz a szemem. Befejezem a pakolást, Mó segít, hozza a zenélő kukacot és a többi keze ügyébe eső játékot, kiszedi a táskából, amit beleraktam, és próbálja belepasszírozni az ő cuccait.

 

Megfőzöm az ebédet, Mó minden nyers krumplidarabot megrág, mielőtt a fazékba dobná. Már ebéd közben dörzsöli a szemét. Gyorsan befejezzük, leengedem a redőnyt, elaltatom. Altatás közben villan a telefonom, e-mail érkezik a Partners Hungary Alapítványtól, amelynek külsős munkatársa vagyok, megnyertünk egy nagyszabású iskolai mediációs pályázatot, amelynek a megírásában-fordításában én is részt vettem. Kicsit melegem lesz, nagyon jó érzés. Közben eszembe jut, hogy kell egy újabb poszt a Megbeszéljük facebook oldalára. Jön egy újabb e-mail, mediációs megbeszélést szervezünk jövő hétre, szerencsére akkor pont el tud jönni édesanyám.

Mó elalszik, válaszolok az e-mailekre, megírom a posztot, junkolok egy kicsit a facebook előtt. Újra átnézem a képzésre készített prezentációkat, és feltöltöm a Google Drive-omra. Ha elromlana a gépem holnapig. Ha ellopnák a vonaton, amíg alszom, persze úgysem alszom, bár holnap ötkor kelek, hogy időben odaérjek.

Felállok, megcsinálom a napi jógámat. Tíz perc, többre nincs idő, de ennyit muszáj. Udzsaji légzés, feszesek a combok, bandhákat tartom legalább kilégzésnél – a tanár hangját hallom a fülemben. Két hónapja rákattantam az astangára, és végre eljutok órára hetente egyszer. Fejenállással fejezem be, egyre hosszabban bírom, nagyon sok önbizalmat ad.

Mó nyüsszög, bemegyek, megölelem. Még mindig nyüsszög. A hasamra fektetem, visszaalszik. Már nem megyek vissza dolgozni, hagyom, hogy rajtam pihenjen. Pörög az agyam, meg kell írni egy szakmai cikket, az őszi roma mediációs kampányhoz be kell gyűjtenem még néhány fényképet, és, és és. A listának sosincs vége.

Mó felébred, mosolyog. Összekészülünk és elbiciklizünk a Hellóanyuba, ahol hetente egyszer rendbe teszem a játéksarkot, miközben Mó játszik.  Nagyon csodálom Orsit, a tulajdonost, három gyerek mellől indította el a helyet. A segítői többnyire szintén édesanyák. Pultoznak, kiszolgálnak, főznek, beszélgetnek. Beszélgetünk. Jó itt. Fél szemem közben mindig a gyereken, mert nem lehet tudni, hogy ha odaszalad egy másik gyerekhez, akkor megsimogatja, odaad neki egy kisautót, vagy jól fejbe vágja vele. Az egyik anyuka vigasztal: ez a korszak is elmúlik. Át kell mennem a sarki írószerboltba nyomtatni, Mó közli, hogy nem jön velem. Otthon érzi magát, végül is maradhat, tizenöt perc múlva jövök. Az egyik ismerős anyuka felajánlja, hogy vigyáz rá. Az írószerboltban már épp fizetni készülök, amikor megjelenik az anyuka, hátán a saját gyerekével, karján az enyémmel. Kiborult, mondja. Amikor az anyuka feladta rá a cipőt, és mondta, hogy megkeressük anyát, megnyugodott. Megölelem, és arra gondolok, lemondom az egész képzést a francba. Persze nem tehetem meg, tudom, számítanak rám, nincs B terv. Az autót itthagyom a fiúknak, hogyha Mó nem bírja nélkülem, utánam jöhessenek. Azt nem tudom, hogy oldanánk meg, hogy az előre lefoglalt, egyágyas koliszobában elférjünk, de tudom, hogy valamit kitalálnánk. Kell az érzés, hogy van választásom.

 

Hazafelé még megállunk egy játszótéren, Mó kifutkározza magát, közben jön egy e-mail a pécsi iskola igazgatóhelyettesétől, a holnapi nappal kapcsolatban. Elolvasom, válaszolok, fél szemem Món. Utána homokozunk, hintázunk, kavicsot és csikket gyűjtünk (ennek a korszaknak is vége lesz). Elfárad. Ölbe veszem, hazaindulunk. Az utcán meglátok egy fodrászüzletet, bemegyünk, megkérdezzük, megigazítanák-e a gyerek haját. A fodrász, egy idősebb férfi kicsit gondolkodik, majd inkább nem vállalja el, fél, hogy Mó sírni fog vagy kapkodja a fejét. Nem hiszem, mondom, már volt fodrásznál, és minden rendben ment. Ennek ellenére nem meri elvállalni. Sebaj, megértem, ellenben Mó nem, méltatlankodva mutogat a hajára és a bácsira. Majd valaki más levágja, vigasztalom. Két házzal odébb újabb fodrászüzlet, bemegyünk, a fodrásznő mosolyog, három unokám van, nem lesz itt gond, mondja. Mó leül az ölembe, megilletődötten hozzám bújik. A fodrász nekilát, hullanak a kis selymes hajszálak. A gyerek nyugodt, továbbra is hozzám simul, nem fél, nézelődik, látszólag jól esik neki ez a matatás a fején. Ennyit még életében nem ült nyugodtan, érzem a leheletét a karomon, nagyon jó érzés, hirtelen elönt a béke: minden rendben lesz.

 

Mire hazaérünk, beesteledik. Megvacsorázunk, megfürdetem, elaltatom. Roland vállalkozói előadásra ment, ma később jön. Ő is hamarosan beindítja a sajátját. Átnézem a cuccaimait, és észreveszem, hogy a szoknyám, amiben holnap megyek, foltos. Nem akarok másikat, fejben már összeállítottam, miben érzem jól magam. Kimosom, átvasalom, talán megszárad reggelre. Beállítom az ébresztőt ötre. Roland hazaér, megint a lelkére kötöm, hogy jöjjenek utánam, ha minden kötél szakad. Megígéri. Lefekszem aludni. Eszembe jut egy csomó új teendő, be kell indítani a hírlevelet végre, elolvasni a szakmai anyagokat, amik hetek óta meg vannak nyitva a gépen. Mindig ez van, akkor rohannak meg a gondolatok, amikor lefekszem, amikor nem kell másra figyelnem, amikor csend van körülöttem. Most mégis könnyebben engedem el őket, álmos vagyok. Ráteszem a kezem Mó hátára és lassan elalszom.

 

Utószó

A szoknyám természetesen nem száradt meg, végigdideregtem benne az odautat. Ennek ellenére a képzés nagyon jól sikerült. Nekem hatalmas flow élményem volt, semmi izgulás, csak koncentrált figyelem és jelenlét. A résztvevők is jól érezték magukat, a visszajelző lapokon csupa olyat írtak, ami visszatükrözte a mediáció szemléletformáló erejét. Sok mindent másképp látnak, mint eddig. Hogy az empátia és a nyitottság tényleg milyen fontos, és mennyire nagy szerepe van a konfliktushelyzetekben a megfelelően feltett kérdéseknek, amelyek segítségével az indulatok megértésbe fordulnak át. Sokat nevettünk, teljesen egymásra hangolódtunk. Mó egyszer sem sírt utánam, csak emlegetett: anya elment sihu. A harmadik nap végén teljesen feltöltődve értem haza, egész este csak örültünk egymásnak. Utána pár napig minden olyan könnyű volt, mint ahogy azt a habos amerikai filmekben látni.

 

Megbeszéljük.

Bacsó Flóra mediátor

www.megbeszeljuk.hu

https://www.facebook.com/megbeszeljuk.bacsofloramediator

 

One thought on “24 óra vállalkozó anyaként – Bacsó Flóra

  1. Vadász Zsuzsa

    Drága Flóra! Hidd el, csodás anyuka vagy és remek kisfiatok van. Örülök, hogy elutaztál, és ez csak úgy sikerülhetett, hogy bíztál a család erejében és magadban. A beszámolódat nagy élmény volt végigolvasni :) További sok sikert és boldogságot nektek! Szeretettel: Zsuzsa (Lili-anyuja)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.